Belváros-Lipótváros

Gyakori Kérdések

Általános kérdések

Miért kell a parkolásért fizetni?
A parkolási díj egy szabályozási eszköz. A motorizáció fejlődésével a nagyvárosok központjában és egyes részein ugrásszerűen nőtt azok száma, akik parkolni szeretnének, ezért vált szükségessé a szabályozás, a fizető övezetek kijelölése. A megfelelő mértékű várakozási díj hivatott a kereslet- kínálat egyensúlyának megteremtésére.
Ki állapítja meg a közterületi várakozási díjakat?

A közterületi várakozási díjakat törvényi előírás szerint a közút kezelője, Budapesten a Fővárosi Önkormányzat  30/2010. (VI.4) Főv. Kgy. rendelet 2022.06.29-én történt módosításában az V. kerület egész területén egy díjzónát határoz meg (0501-es zóna), mely 600 Ft/óra. 

A parkolás üzemeltetők javaslatot tesznek ugyan a díjak mértékére, de nem dönthetnek azokról.

Milyen szabály írja elő a fizetési kötelezettséget és hol találhatom meg?
A Közúti közlekedési törvény, illetve a Fővárosi Közgyűlés rendeletben szabályozza a fizető parkolás kérdését. A jelenleg hatályos fővárosi rendelet száma 30/2010. (VI.4) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról.
Mi lesz a sorsa a befizetett parkolási díjaknak?
A befolyó parkolási díjak működési költséggel csökkentett "eredménye" a tulajdonos önkormányzatok részére teljes egészében átadásra kerül.

Parkolási díjfizetéssel kapcsolatos kérdések

Milyen módon lehet parkolójegyet vásárolni?
Parkolójegyet a jegykiadó automatáknál parkolókártyával vagy érmével (5-10-20-50-100-200 Ft), illetve - a mobil telefonos fizetési rendszerbe történt előzetes regisztráció után, vagy AD-HOC módon is - mobil telefonon keresztül lehet váltan
Van-e türelmi idő a jegyvásárlásra?
A jogszabály kizárólag a szabályosan megváltott és kihelyezett jegyek érvényességének lejárta után biztosít türelmi időt. Ha a jegyet egy óránál rövidebb időre váltották meg, akkor a türelmi idő öt perc, ha egy órára, vagy ennél hosszabb időre váltották meg akkor tizenöt perc. Nincs türelmi idő közvetlenül a várakozás megkezdése után. A gépkocsival történő megállás után haladéktalanul jegyet kell váltani, vagy elindítani a mobiltelefonos parkolást.
Pénzt szeretnék váltani a díjfizetés megkezdése előtt, van-e erre lehetőség?
Természetesen igen, de ezt nem a parkolás kezdetekor és nem a fizető övezetben kell megtenni! Tapasztalataink szerint a belvárosi üzletek nemigen szeretik a csak pénzváltás céljából érkező ügyfeleket, több helyen el is utasítják az ilyen kérést. A pénzváltás így elhúzódhat, ezalatt lehetséges, hogy pótdíjazzuk a gépjárművet, és ez a jogszabály alapján nem törölhető. Budapesten 1996-óta létezik a jegykiadó automatás díjfizetési rendszer, a kezdetektől fogva minden készülék parkolókártyát is elfogad, mely mentesít az aprópénz keresés nehézségei alól. A mobil telefonos díjfizetés szintén szükségtelenné teszi az aprópénz használatát. Aki mégis készpénzzel kíván fizetni, annak előre kell gondoskodnia a megfelelő érmékről.
Nem működik az automata, mit tegyek?
A készülék hibáját a kezelő panel bal felső sarkában lévő piros villogó LED jelzi. Ebben az esetben kérjük, váltsa meg parkolójegyét a legközelebbi automatánál. Az automaták hibáját a készülékeken feltüntetett számon be lehet jelenteni.
Nem fogadja el az automata az érmét, mit tegyek?
A pénzérmék a használat során szennyeződnek, bizonyos érmék elektrosztatikusan feltöltődnek, így megváltozhat olyan tulajdonságuk, amely alapján a berendezés az érméket felismeri. Célszerű a visszautasított, szennyezett érmét megtisztítani, megdörzsölni.
Nem tudok mobil telefonnal fizetni, mit tegyek?

A választott szolgáltatónál kell érdeklődni a használat pontos jogi-, pénzügyi- és technikai kérdéseiről.

A sikertelen mobil telefonos díjfizetési kísérlet nem mentesít a parkolási díj megfizetésének kötelezettsége alól!

A mobil telefonos díjfizetési rendszer használatának részletes tájékoztatója a szolgáltatók honlapjain található.
Már regisztrált előfizető vagyok, mégsem tudok a mobil telefonommal parkolási díjat fizetni. Mit tegyek?

A mobil telefonos díjfizetési rendszer technikai üzemeltetését nem a parkolás üzemeltetők végzik, így az esetleges hibákat sem tudják elhárítani. Hibabejelentéssel illetve technikai tanácsadásért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a mobil telefonos fizetést biztosító szolgáltatójával.

A sikertelen mobil telefonos díjfizetési kísérlet nem mentesít a parkolási díj megfizetésének kötelezettsége alól!
Mi az, hogy Ad-hoc mobil parkolás?

Mindhárom mobil szolgáltatónál lehetőség nyílik külön szerződés megkötése és előzetes díjfizetés nélkül igénybe venni a mobil telefonos parkolási díjfizetést. A szolgáltatás Mobil Vásárlás vagy Emelt díjas szolgáltatások igénybevételére alkalmas hitelkeret, mobilvásárlási keret, vagy univerzális egyenleg felhasználásával vehető igénybe! Ha nem biztos benne, hogy megfelel ezen feltételeknek, érdeklődjön a mobil szolgáltatójánál! 

Részletek a mobil szolgáltatók honlapjain találhatók (Yettel, T-Mobile Vodafone)

Számlaigényléssel kapcsolatos kérdések

Hogyan kaphatok számlát a befizetett várakozási- és pótdíjról?
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA tv.) 163. § (2) bekezdés c) pontjának értelmében a díjfizetés nélküli várakozás esetén fizetendő várakozási- és pótdíjról számla kiállítására kizárólag a teljesítés, azaz várakozási- és pótdíj megfizetése napjától számított 8 napon belül van lehetőség, teljesítésenként külön-külön egyedi számlával.  :

A fenti előírás betartása és az ügyintézés meggyorsítása érdekében számla kiállítására vonatkozó igényeiket az alábbiak szerint szíveskedjenek BLKF részére bejelenteni:

- postai úton (Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet, 1372 Budapest Pf.: 442.) vagy e-mailben (parkolasellenorzes@belvaros-lipotvaros.hu) megküldött írásbeli kérelemben, feltüntetve benne a pontos számlázási nevet, címet, valamint adószámot. A beküldött kérelem esetén is a teljesítés, azaz a várakozási- és pótdíj megfizetése napjától számított 8 napon belül van lehetősége Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletnek a számla kiállítására. :

A kiállított számlá(ka)t személyes ügyintézés esetén azonnal átadják Ügyfeleinknek, míg az írásban benyújtott kérelmek esetén a számlák megküldésére a kiállítást követő pár napon belül kerül sor, postai úton az igénylő személy részére. :

A mobil telefonos díjfizetés esetében a számlázási információkat a szolgáltatóval kötött szerződés tartalmazza.

Hogyan kaphatok számlát a parkolójegyről?

Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a Budapest Főváros V. kerületének várakozási övezetein belül található parkoló-automaták által kibocsátott parkolójegyek megfelelnek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 167. § (1) és (3) bekezdéseiben rögzített előírásoknak, ezért a parkolójegyek, mint nyugták – ÁFA-s számla kiállítása nélkül is – alkalmasak költségelszámolásra. :

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA tv.) 163. § (2) bekezdés c) pontjának értelmében a parkolójegy megváltása során megfizetett várakozási díjról, illetve a díjfizetés nélküli várakozás esetén fizetendő várakozási- és pótdíjról számla kiállítására kizárólag a teljesítés, azaz a parkolójegy megváltásától számított 8 napon belül van lehetőség, teljesítésenként külön-külön egyedi számlával. :

Fontos megjegyezni, hogy a megváltott parkolójegyek esetében csak az eredeti bizonylatok ellenében áll módunkban számlát kiállítani. Az eredeti parkolójegyeket a számla kiállítását követően BLKF nem szolgáltatja vissza. :

Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy lehetőség van az ÁFA tv. 164. § (1) bekezdés b) pontja alapján gyűjtőszámla alkalmazására. Gyűjtőszámla esetén az adott naptári hónapra vonatkozóan megváltott valamennyi parkolójegyről egy számla kerül csak kiállításra, mely Ügyfeleink számára is megkönnyíti az ügyintézést és a könyvelést. Gyűjtőszámla esetén a számla kiállítására vonatkozó igényt személyes ügyintézés esetén és postai úton beküldött kérelem esetén is a tárgyhónapot követő 8 napon belül van lehetősége Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletnek a számla kiállítására. :

Számla kiállítására vonatkozó igény a következő módokon lehetséges:

Személyesen:

- a 1054 Budapest, Podmaniczky Frigyes tér 6. alatt található ügyfélszolgálati irodánk pénztárában, legkésőbb a parkolástól, azaz a parkolójegy megváltásától számított8 napon belül van lehetőség. :

Postai úton megküldött írásbeli kérelemben:

- feltüntetve benne a pontos számlázási nevet, címet valamit adószámot. Az írásbeli kérelemnek a parkolástól, azaz a parkolójegy megváltásától számított megfizetése napjától számított 8 napon belül van lehetősége Belváros-Lipótváros Közterület-felügyeletnek a számla kiállítására. :

Posta címünk: Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet, 1372 Budapest, Pf.:442

Ha esetleg a számlázási név, cím nem egyezik meg a postázási címmel, akkor kérem azt is tüntesse fel kérelmében.

Pótdíj kiadással és behajtással kapcsolatos kérdések

Szabálysértés-e ha nem fizetek parkolási díjat?
Nem. A várakozási díjak meg nem fizetése polgári jogi követelést hoz létre, amely a bíróságon követelhető.
Mi a különbség a szabálysértés és a parkolási díjfizetés elmulasztása között?
A szabálysértés olyan jogellenes cselekmény, melyet a jogalkotó szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit törvényben meghatározott joghátrány fenyegeti. A parkolási díjfizetés elmulasztását, bár szabályszegés, nem minősítették szabálysértésnek. A díjfizetés elmulasztása pótdíjfizetési kötelezettséggel jár.
Miért kaptam pótdíjat, ha megvásároltam a parkolójegyet?

Az érvényes parkolójegyet ellenőreink csak akkor tudják elfogadni, ha azt a gépjármű első szélvédő üvege mögött, kívülről jól látható helyen (a műszerfalon) és érvényességének ellenőrzését biztosítva, olvasható módon helyezik el. Ha a gépkocsiban látható a jegy, de nem olvasható, mert lefordult stb., a jegyet az ügyfélszolgálaton kell bemutatnia, hogy a pótdíjat törölhessük.

Néhány példa a hibás jegy elhelyezésre:

  • Nem látszik az érvényesség ide
  • Nem látszik a jegyváltás módja
  • Nem látszik a jegyváltás napja
  • Sok jegy, de egyik sem érvényes!
  • Lefordított jegy
Miért kaptam pótdíjat, ha rendelkezem mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával?

30/2010 VI.4 Fkgy rendelet7§ (2) A várakozási övezetek területén, közúti várakozóhelyen a mozgásában korlátozott személyek számára kiadott parkolási igazolványok külön jogszabályban meghatározott kedvezményeit alkalmazni kell, ha a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából teljes egészében látható.

48. § (3) *  A gépjármű üzemben tartója mentesül a külön jogszabályban meghatározott egyórai várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha

b) a várakozás megkezdésekor a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött elhelyezte, de előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából nem teljes egészében látható, vagy azt hátlappal felfelé helyezte el,

és az a) vagy a b) pontban előírt feltételek teljesülése a parkolásüzemeltető ügyfélszolgálati irodájában az eredeti parkolójegy, a mobiltelefonos parkolási díjfizetés megtörténtét igazolható sikeres ügyfélrendelkezés visszaigazolás, vagy az ellenőrzéskor regisztrált mozgásában korlátozott személy eredeti parkolási igazolványának a bemutatásával igazolta.

Néhány példa a hibás engedély elhelyezésre:
  • Nem látszanak a kiadási és érvényességi adatok
  • Nem látszik a biztonsági hologramcsík
  • Nem olvasható az érvényességi idő
Miért kaptam felszólító levelet, ha befizettem a pótdíjat?
Gyakori probléma, hogy a pótdíjat késve fizetik be, olyan időpontban, amikor a hatályos rendelet szerint már egy magasabb összeget kellene fizetni. Az ilyen esetekben - bár rendszerünk természetesen kezeli a befizetést - az eseményt nem tudjuk lezárni. A fizetési felszólításon azonban minden esetben csak a különbözet megfizetését kérjük.
Nem emlékszem a felszólításban szereplő eseményekre. Miért nem hamarabb küldték ki a felszólítást?
A parkoló ellenőr a pótdíjazáskor fizetési felszólításokat helyez el a gépkocsin. Ha erre nem érkezik önkéntes befizetés, akkor az üzemeltetőnek magának kell megkeresnie a gépkocsi üzembentartóját. Az adatok beszerzése a központi nyilvántartásból történik. A közúti közlekedési törvény előírásai alapján minden kiadott pótdíjfizetési felszólítás esetében 60 napon belül ki kell küldenünk a felszólító levelet, majd egy éven belül a jogi eljárást is meg kell indítanunk, a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához benyújtott fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelemmel.
Tudja-e a BLKF méltányosságból csökkenteni a fizetendő pótdíj tartozást?
Nem. A fizetendő pótdíjak mértékét törvény szabályozza, az üzemeltető mint jogalkalmazó, nem térhet el ettől.
A gépkocsit nem én használtam. Kinek kell megfizetnie a pótdíjat?
A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a pótdíjat mindenkor a gépkocsi tulajdonosának (bejegyzett üzembentartójának) kell megfizetnie. A gépkocsi vezetőjének személye eljárásunkban nem mérvadó. Természetesen az üzembentartó követelheti a tényleges használótól, hogy térítse meg számára az így kifizetett összege
Az események idején a gépkocsi már nem is volt az enyém. Mit tegyek?
Az üzembentartó adatait a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) nyilvántartásából szerezzük be. Ennek megfelelően az üzembentartóként nyilvántartott személynek kell az adatok pontatlanságát igazolnia. Az ilyen panaszokat akkor tudjuk elfogadni, ha az illetékes Önkormányzat által lepecsételt adásvételi szerződés másolatát megküldik számunkra. Lehetőség van egyéb, az adásvétel tényét bizonyító okiratot is bemutatni. A részletekről ügyfélszolgálatunk ad tájékoztatást.
V. kerületi lakos vagyok. Miért kaptam pótdíjfizetési felszólítást?

Az V. kerületi lakosok sem mentesülnek a várakozási díj megfizetése alól automatikusan. Ehhez lakossági várakozási hozzájárulást (közkeletű nevén: engedélyt) kell kiváltaniuk. Az engedély a kiváltás napjától a követő év január 31-ig érvényes, visszamenőleg azonban nem. Az engedély kiváltása előtt tehát a várakozási díjat akkor is meg kell fizetni, ha a járműre a jogszabályok alapján kiváltható az engedély.

Az engedély nem biztosít mentességet a 30/2010 (VI.4) sz. fővárosi rendeletben felsorolt, fővárosi tulajdonú közterületeken! Ezekről a területekről a hozzájárulás kiváltásakor részletes tájékoztatást ad a kerületi önkormányzat.
Soha nem várakozom a kocsival, hanem árut szállítok, rakodok. Miért kaptam felszólítást?
A KRESZ a rakodást nem minősíti várakozásnak, így rakodás esetén valóban nem kell parkolási díjat fizetni. Rakodás esetében csak addig nem minősül várakozásnak a jármű egy helyben tartózkodása, ameddig a rakodás folyamatos, az ellenőrök láthatják az áru mozgását. A várakozóhelyen hagyott lezárt gépkocsi azonban várakozó jármű, tehát parkolójegyet kell rá váltani.
Ez alól kivétel az az eset, amikor tehergépkocsira kiváltott rakodótárcsával legfeljebb 20 percig lehet várakozni.
Nem találtam pótdíj fizetési felszólítást a gépkocsimon, mégis levelet kaptam a tartozásról. Elegendő tájékoztatás ez?

A Fővárosi Bíróság több alkalommal foglalt állást ebben a kérdésben.

A 2004. szeptember 15-i ítéletében a következőképpen fogalmaz:

"A felhívás helyszínen való kézbesítésével kapcsolatos kifogás körében kiemeli a másodfokú bíróság, hogy a helyben kinyomtatott felhívás hátrahagyásának más módja nincs, hiszen a parkoló őr a gépkocsit fel nem nyithatja, a helyszínen üresen álló gépkocsi alapján a tulajdonos (üzembentartó) nevét, címét megállapítani nem tudja, az pedig nem várható el, hogy a tulajdonost/üzembentartót a helyszínen megvárja." (45. Pf. 22 336/2004.)

A 2005. április 5-én kelt ítélet indokolásában pedig:

"A fizetési felszólítást a parkoló őr másként, mint a szabálytalanul parkoló autó szélvédőjén elhelyezni, nem tudja. Az e kézbesítésből eredő kockázatot azonban a pótdíjazásra okot szolgáltató gépkocsi vezetője köteles viselni." (45. Pf. 632 761/2004.)

További szemponttal egészíti ki a Fővárosi Bíróság álláspontját egy ítéletében, mikor kimondja, hogy

"adatvédelmi szempontból kifejezetten helyes és indokolt a felszólítás elhelyezésének ezen módja. Ugyanis amennyiben a szabálytalanul parkoló autós 30 napon belül jogkövető magatartást tanúsítva befizeti tartozását, adatai nem kerülnek be a társaságok nyilvántartásába".

Hogyan és hol tudok panaszt tenni?

Ügyfélszolálatunkon személyesen ügyfélfogadási időben, vagy írásban a megadott címen, email címen lehetséges.

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy érdemi ügyintézésre csak levél útján, email-ben, vagy személyesen van lehetőség. Telefonon csak tájékoztatás nyújtásra van módunk.

A gépjármű üzembentartója a forgalmi engedély bemutatásával igazolhatja jogosultságát.

Az ügyintézéshez kérjük, szíveskedjen a gépjármű forgalmi engedélyét bemutatni!
Hogyan tudok elutasított panaszom ügyében fellebbezni a BLKF döntése ellen?
A várakozási díjhoz kapcsolódó viták polgári jogi jellegűek. Mindezek alapján az esetleges vitákat bíróság döntheti el.
Milyen törvényes határidőket kell alkalmazni a pótdíjak kezelésekor?

A pótdíjak kiadása és kezelése kapcsán több jogszabályt kell figyelembe venni. Ezek alapvetően az alábbiak: 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről (Kktv), 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról (Kknytv), 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (új Ptk), Budapest Főváros Közgyűlésének 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelete.

A pótdíj beszedését alapvetően két szakaszra lehet osztani. Az első az "anonim szakasz", mikor a önkéntes befizetés történhet. A befizetés 15 napon belül történhet csökkentett díjjal, 15 napon túl pedig emelt összegű díjjal. Az önkéntes fizetési szakaszban nem kezelünk semmilyen személyes adatot!

A második szakaszban a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) nyilvántartásából lekérjük a gépkocsi tulajdonosának vagy üzembentartójának adatait, akit a pótdíjazást követő 60 napon belül levélben felszólítunk a díjfizetésre.

Az egyes események elévülési határideje (ameddig a jogi eljárást meg kell indítani) a 2006. december 22 előtti ügyek esetében 2007. december 22, a későbbi ügyek esetében pedig egy év.

A már megindított jogi eljárások esetében az elévülési idő megszakad!